![]() |
|
|
#1 (permalink) |
|
Építész
|
Elsősorban rögzítsük, hogy az építésfelügyeleti ellenőrzés az, amikor a nem a helyi építés osztály, hanem korábban az Államigazgatási hivatal, most pedig a Kormányhivatal tart ellenőrzést az építkezésen.
Több mint két évtizedes tapasztalatom során volt egy ilyen ellenőrzésem, de az is elmaradt, mert éppen több hónapos szünet volt a kivitelezésben. Ehhez képest: 2010-ben volt két ellenőrzés, mindkettő online módon (tehát 50 MFt feletti értékhatárhoz tartozó módon) bejelentett munka volt, amihez megmondták, hogy biztosan lesz ellenőrzés. Ezen a héten idáig két építkezésen jelezték az ellenőrzést, mindkettő értékhatár alatti, egyszerű tetőtér beépítés. Nemárt tudni: ilyen ellenőrzésen a kivitelezési munka terveknek, és engedélynek megfelelő kivitelezésén túl ellenőrzik az építési naplót, az összes kötelező szerződést, jogosultságot, műbizonylatot. Mielőtt valaki megkérdezné: teljesen kizárt, hogy én lennék az összekötő kapocs. Az utóbbi kettőnél a bejelentési mód miatt nem is tudtak rólam. Szóval kedves kollégák, a hivatalosan bejelentett kivitelezéseknél tessék odafigyelni a papírmunkára. Szaporodnak az ellenőrzések. Lehet, hogy a megcsappant építkezések miatt jobban ráérnek.
__________________
Mérnöki szolgáltatások álmai megvalósításához: Tóth és Erdélyi építész iroda |
|
|
|
| Hálásak a hozzászólás írójának: | Gábor (2011-03-07) |
|
|
#2 (permalink) |
|
Tag
Csatlakozott: 11-02-16
Hely: Tapolca
Összes hozzászólás: 84
Kiosztott köszönetek: 0
Begyũjtött 11 köszönetet 11 hozzászólással
![]() |
Mostani építkezésünkön is előre bejelentette a helyi ép. oszt. vezető mindenképpen készüljünk ellenőrzésre a felügyelettől.
Igen az indok annyi, hogy nagyon kevés az építkezés és bizonyos számú jegyzőkönyvet produkálniuk kell. Az ellenőr maga is mondja nem tudnak egyet sem kihagyni, a helyi pedig mondja ők már nem is értesülnek az ellenőrzésről. Nagy dolog ha nekik szólnak egyátalán. |
|
|
|
|
|
#3 (permalink) |
|
Szakember
|
__________________
A könnyező házigomba, a lakóépületek legveszélyesebb károsítója!! Az Építkezés Fórum Igazságügyi faanyagvédelmi szakértője: Holyop Zsuzsa, 06-70-366-60-18 faanyagvédelmi szakértés, kivitelezés, szaktanácsadás |
|
|
|
|
|
#4 (permalink) |
|
Fórumtag
Csatlakozott: 10-05-18
Hely: Budapest
Összes hozzászólás: 47
Kiosztott köszönetek: 3
Begyũjtött 5 köszönetet 5 hozzászólással
![]() |
Elektromos terv készítése kb 120m2 családi házra mennyibe kerül manapság? Illetve művezetői költségek mekkora? Árajánlathoz kellene megadnom.
__________________
Szitányi Villanyszerelés |
|
|
|
| Hálásak a hozzászólás írójának: | Szilvus (2011-03-29) |
|
|
#5 (permalink) |
|
Új tag
Csatlakozott: 11-03-28
Hely: Budapest
Összes hozzászólás: 1
Kiosztott köszönetek: 2
Begyũjtött 0 köszönetet 0 hozzászólással
![]() |
Építkezés előtt állunk. Van engedélyünk, felelős műszaki vezetőnk és a tervektől sem akarunk eltérni. Viszont a kőművesünk és az ácsunk is nyugdíjas szakember. A családhoz tartoznak, ha nem is egyenesági rokonaink. Most azt hallottam, hogy ők nem is építhetnek nekünk. Tényleg így van? A felügyelet megbüntet minket?
![]()
|
|
|
|
|
|
#6 (permalink) |
|
Építész
|
Sajnos erre a kérdésre minden szempontból megnyugtató választ nem tudok mondani. A kérdés időnként felvetődik, de hogy a felügyeletnek mi az álláspontja ebben az ügyben, azt még nem sikerült tisztázni.
A teljes jogi védettség elérésére egyetlen dolgot tudok javasolni: állásfoglalást kérni a területileg illetékes kormányhivataltól. Budapest és Pest Megye esetében: Budapest Főváros Kormányhivatala és Pest Megyei Kormányhivatal
__________________
Mérnöki szolgáltatások álmai megvalósításához: Tóth és Erdélyi építész iroda |
|
|
|
| Hálásak a hozzászólás írójának: | Szilvus (2011-03-29) |
|
|
#7 (permalink) |
|
Építész
|
Újabb tapasztalat építés felügyeleti ellenőrzés témakörben - nagyon tanulságos!
Ma volt egy ellenőrzésünk egy egyszerű családi házon (~ 80 m2 meglévő földszint átalakítása + tetőtér), jelenleg a tető ácsmunka folyik, tehát nem egész szerkezetkész. Az ellenőrzésen az építés felügyelet mellett részt vett az ÉMI is. Az ellenőrzött adatok:
Ezen felül helyszíni roncsolásmentes vizsgálattal ellenőrizte a beton szilárdságot. Továbbá mintadarabokat kértek beépített anyagokból térítésmentes minőségi bevizsgálásra:
Lefényképezték az engedélyezési dokumentáció statikai, és energetikai számításait, mindkettőt leellenőrzik. Egy megjegyzésből kiderült, hogy az ellenőrzéseknél az idén kiemelten kezelik a gépészetet. Remélem nem maradt ki semmi, ha mégis, akkor azt még megtapasztalhatjátok
__________________
Mérnöki szolgáltatások álmai megvalósításához: Tóth és Erdélyi építész iroda |
|
|
|
|
|
#8 (permalink) |
|
Fórumtag
Csatlakozott: 10-05-18
Hely: Budapest
Összes hozzászólás: 47
Kiosztott köszönetek: 3
Begyũjtött 5 köszönetet 5 hozzászólással
![]() |
Ez így van, MINDEN anyagról kell minőségi tanúsítvány, amit csak látnak, vagy beépítettünk csatolnunk kell a minőbizit. Idéntől az összes építkezést ami engedélyeztetni kell meglátogatják.
__________________
Szitányi Villanyszerelés |
|
|
|
|
|
#9 (permalink) |
|
Új tag
Csatlakozott: 11-01-27
Összes hozzászólás: 18
Kiosztott köszönetek: 0
Begyũjtött 1 köszönetet 1 hozzászólással
![]() |
Ha sem elektromos terv (7kw alatt), sem gepesz terv nem kotelezo, akkor milyen elektromos es gepesz muszaki vezetot keresnek?
|
|
|
|
|
|
#10 (permalink) |
|
Építész
|
A műszaki vezető nem a terv függvénye, hanem a munkáé. Ha szakipari munkavégzés történik, akkor kérik a megfelelő szakirányú műszaki vezetőt is. Ezt egyébként a Kormányhivatal egy állásfoglalás kérő mailre válaszolva meg is erősítette - kettő nap alatt! A kamara három hete nem válaszolt, hogy ezzel kapcsolatban mi az álláspontjuk.
__________________
Mérnöki szolgáltatások álmai megvalósításához: Tóth és Erdélyi építész iroda |
|
|
|
![]() |
| Téma eszközök | |
| Megjelenítési módok | |
|
|