Építkezés Fórum

Építkezés Fórum (http://epitkezes.forum.hu/)
-   Faanyagvédelem (http://epitkezes.forum.hu/faanyagvedelem/)
-   -   Bogarak a tetőszerkezetben (http://epitkezes.forum.hu/faanyagvedelem/656-bogarak-tetoszerkezetben.html)

Zsuzsa 2012-01-05 09:53

Bogarak a tetőszerkezetben
 
Tetőtér beépítések-bogarakkal.
Ezek a munkáim 2011. májusában voltak.
Egy cég árverésen hozzájutott egy nagyobb épülethez, aminek be van építve a tetőtere, lakások vannak benne, melyből 1-2 lakásban már laknak, a többi még üres. Az épület régebben kollégium volt, vidéken van.
A munka lényege az volt, hogy a lakásokban a látszódó gerendákból nagy kövér bogarak repültek elő, igen tömegesen , nagy számban. Legalább 4-5 féle farontó volt található.
Elmentünk megnézni, hát valóban sok gerendában rágtak a bogarak, majd, amikor ezek kirepültek, a szobában lelték halálukat, így a padozaton a tetemek is láthatók voltak.
Persze a lakások ára viszonylag magas, a minőséghez képest.

Mit lehet ilyenkor tenni? A lakásokban a látható gerendákról a rovarrágott részeket le kell bárdolni. Ez a munka a keresztmetszet lecsökkenését eredményezi, ezért lehet, hogy ezt az elemet erősíteni kell, ki kell váltani, vagy cserélni rossz esetben. Ha szerencsénk van, csak 1-2 centit kell lebárdolni. Azért kell bárdolni, mert a rovarrágott részeknek már nincs szilárdsága, nem jut át a vegyszer ezen a rétegen, és rovarpeték, álcák lehetnek benne.

És mi van a beépített részben lévő bogarakkal?
Hát meg kell, hogy mondjam, erre nincs megoldás, rágnak, amíg tudnak, azután remélhetőleg kipusztulnak egyszer. A gerendák állapota ismeretlen.
Az ügy tanulsága:tetőtér beépítése előtt készítsünk faanyagvédelmi szakvéleményt, mely tartalmazza a gerendák állapotát, esetlegesen a bogárfertőzöttség meglétét, kiirtásuk módját, a cserélendő elemeket, stb. Utólag nagyon drága, ha le kell bontani a lakásokat, mert kimaradt a tető védőkezelése, Nagyobb szélre, hónyomásra a rovarrágott gerendák összeroppanhatnak, bedőlhet a tető, ahol le van gyengülve.

Másik épület, budai villa, többszintes a manzárd tető is 3 szintes, a lépcsőház fekete márványlappal burkolt, üveglift, stb. Olyan torony van a tetőtérben, hogy a hegyeket nagyon szépen lehet látni körben. Azért hívott ki egy festő kivitelező, aki ott dolgozott szintén, mert az egyik tetőtéri lakásban a takarítónő a konyhában egy ferdetámon lyukat észlelt , melyből faforgács hullt ki.

Ha szabad így fogalmaznom, a lakók is addig voltak boldogok, amíg én nem mentem oda, mert amik kiderültek igen súlyos dolgok, gondolom az olvasó már sejti mi lesz.
13 Éve, amikor 3 lakást építettek a tetőtérben, véletlenül kimaradtak dolgok, például a faanyagvédelmi szakértés és kivitelezés is, meg még 1-2 igen lényeges dolog, amiknek drámai a kimenetele. Az épület tetőszerkezete is 3 szintes, az alsó szintjén kutyaólak vannak a csomópontoknál, gondolom elsősorban esztétikai okokból. Ezek a kutyaólak oldalukat tekintve bádogból készültek, felül cserepesek. A tetőszerkezet kötőgerendája, ferdetámja, kis oszlok van egy –egy kutyaólban, de elfelejtették hőszigetelni, ezért jelenleg gombatermőtesteket növesztenek a gerendákon, amik már lassan elfogynak, mert a gombák, bogarak megeszik őket. Visszatérve a lakásban látható ferdetám, Alja ebbe a kutyaólba ér le, felül bogarak, alul gomba pusztítja. Jelenleg ott tartunk, hogy a 3 lakást szét kell bontani majd.

Zsuzsa 2012-01-05 12:52

Bogarak a tetőszerkezetben
 
tetoterbeepites - tetoterbeepites.zsuzsa9421.fotoalbum.hu

a készült fényképek itt láthatók.

Zsuzsa 2012-01-06 18:23

re: Bogarak a tetőszerkezetben
 
bogarak,

ez a nagyon aktív rovarfertőzöttség képe, ritkán lehet ilyent látni.

Zsuzsa 2012-01-07 14:20

re: Bogarak a tetőszerkezetben
 
Penészek a tetőszerkezeten-egy védőkezelés nehézségei
2011-es évben, eljutottam egy szép budai épületben, melyet a Közti újít fel, és majd irodaként használ.
penesz
A tetőszerkezet szakértése volt a feladatom, azután a kivitelezéshez elmentem egyszer megnézni a munkákat azután a védőkezelést mi végeztük. A mikor először felmentem a tetőtérbe az volt a véleményem, hogy egy nagyon jó állapotú tetőszerkezetet látok. Közelről megtekintve a gerendákat, lehet látni, hogy sok kis fehér pötty látszódik rajtuk. Ezek penészek, de igen nagy számban. Az épület lakatlanul állt évekig, néhol hiányzott a verébdeszka, a sarok rész az udvar felöli oldalon berogyott, itt a tartószerkezetek végeit ki kellett váltani.
A tűzfal mellett kis rés volt, ahol folyton ázott, stb. 1-2 elemben volt bogár. 1-2 szarufa felső része ment tönkre, ezeket is kicserélték.
Számomra érdekes volt szakmailag, hogy a fiókgerendák közötti részt befalazták, gyakorlatilag a sárgerenda is be volt falazva. Aztán a kivitelezésnél derült ki, hogy a kémények körül el is korhadt, ezeket a részeket cserélni kellett. Ezt a kivitelezésnél lehetett csak látni , meg a sarok részt a bádog kibontása után.
Maga a védőkezelés egy hétig tartott, mert a penészek lekaparása drótkefével elég nehéz volt a magasabb részeken. Impralit CCO-val kezeltük, gyakorlatilag 2 lépésben. Létrán állva a kollégám egyensúlyozó képessége próbára lett téve.
A védőkezeléskor már fent volt egy páraáteresztő igen drága fólia, szinte fizikai képtelenség úgy védőkezelni, hogy ne menjen a fóliára a védőszer. ez nagyon lelassította a munkát, hogy őszinte legyek. Géppel nem tudtuk csinálni, hogy ne fröccsenjen a fóliára.
A Megrendelőnek elsősorban esztétikai szempontból volt kifogása, de a végén mindeni elégedett volt. Én örültem, hogy át tudtam adni a munkát.
Nekem tanulság,
1.a szakértésnél nem lehet mindentakart részt látni, ehhez bontások kellenek
2. hogy a tetőszerkezetet jobb lett volna fóliamentes állapotban védőkezelni. Ez a dolog, hogy a permetezésnél vigyázni kell a fóliára elég nehéz dolog. A favédőszer sárga színű, a fólia fekete. Talán jobb lett volna valami színtelen oldatot alkalmazni, de az is nyomot hagy.

Zsuzsa 2012-01-08 17:41

koporsó tető
 
Malonyay villa koporsó tető helyreállítása, 2011.
Malonyay Dezső 1905-ben vásárolta meg a zuglói, Izsó utca 5. szám alatti telket, és szeptemberben kapta meg Lajta Béla terveire az építési engedélyt. 1909 után több gazdát is cserélt az épület. 1990-ig az NSzK Nagykövetsége működött itt. 1989 nyarán itt kaptak menedéket a keletnémet menekültek és juthattak ki Nyugatra. 1992 óta a Budapesti Román Kulturális Intézetnek ad otthont az épület.(forrás: Örökségnapok.hu)

malonyay villa
A díszterem mennyezete látszódó szarufák, a födém hiányzik, ezzel magas tágas a tér hatása. Sötétbarna színű lambéria van a szarufák között. Fent a tetőtérben egy koporsó alakú, agyaggal borított szerkezetet lehetett látni. Óvatos bontás után kiderült, hogy az agyag alatt deszka van, majd ez alatt faforgács van betömörítve. A faforgács alatti deszka már a látszódó mennyezet a díszteremben.
A bontás során a bogaras deszkázat egy részét már cserélni kellett, mert szétrágták a bogarak. A többi maradó szerkezetet favédőszerrel kezeltük, kifejezetten rovarkárosítást megszüntető favédőszert alkalmaztunk. A faforgács helyett gyapot szigetelést tettünk, majd óvatosan visszahelyeztük a borítódeszkákat. Kb.8 köbméter sitt keletkezett a kiszedett faforgácsból és a döngölt agyag borítás kibontásából. Szakmailag házicincér volt a deszkázatban, Embalit Hausbock nevű szert alkalmaztunk. Az épület nagyon szépen karbantartott épület egyébként.

Zsuzsa 2012-01-14 13:58

Csónakház faszerkezete
 
Csónakház a Duna parton

csonakhaz
A képek a Duna partján lévő csónakházban készültek. Ezek a csónakházak az erzsébetiek kedvenc pihenőhelyei voltak, régóta. A csónakház bejárata a Duna felöl van.
Egy nagy csarnokszerű helyiség, középen van egy feljáró a galériába, ahol kabinok vannak, itt öltözködni lehetett. Az épület két oldalán kívül ,szintén kisebb kabinok vannak, az északi torony és az északi oldal kabinjai végig leégtek, úgy , hogy ezek a kabinok az északi oldalon nincsenek már.Igen súlyos anyagi kár keletkezett.
Sajnos a héjazata tönkrement és nagyon sok helyen beázik. A héjazat piros hullámos bádog lemez, alatta kátránypapír és borítódeszkázat van, ezek állapota nagyon rossz.
A szerkezeti elem egyszerű, szarufák vannak , 4 méterenként főszaruállás, oszlopos, és az épület két főfalánál is oszlopok vannak.
A szarufák felülről beáznak. Az oszlopok alulról vizet kapnak, mivel többségük, csak egy betonra van állítva. Az épület statikailag meglehetősen légies könnyedséggel , de áll még.
Faanyagvédelmi szempontból , ami hiba létezik az itt megtalálható:gombák, bogarak, égéskár egy helyen.
Sok elemen lehet gombafertőzést látni, ezek fehérszínű, laza gombafonalak, máshol bogarak vannak. Sajnos nincs pénze az Evezősszövetségnek a felújításra, ez is a pusztuló értékeink kategória.
Ha arra jártok nézzétek meg, egyébként a hely nagyon szép.

mukedli 2012-01-24 19:45

re: Bogarak a tetőszerkezetben
 
Kedves Zsuzsa,

Régi építésű ház tetőterét építettük be, a következő rétegrendben:

1. Tondach Csornai cserép
2. Tondach páraáteresztő fólia
3. 15 cm vastag kőzetgyapot
4. Párazáró fólia
5. Gipszkarton

Ezek ellenére a tetőcsúcsban, a szigetelés fölött elkezdett penészesedni a gerenda. A jelenség a lakótér fűtésével kezdett romlani. Jelenleg még nem lakjuk a tetőteret illetve fürdő és vizes helység nem található fent.

Szeretném a segítségedet kérni, hogy véleményed szerint mi lehet a probléma és az hogyan oldható meg.

Szíves segítségedet előre is nagyon köszönöm.

Üdvözlettel,

Gönye Zsolt

istvan62 2012-01-24 20:01

re: Bogarak a tetőszerkezetben
 
Kedves mukedli!

A kérdés ugyan nem nekem szól, de annyit azért közbe szólnék, hogy arról is meg kell győződni, hogy nincs semmi ami táplálja ezt a penészt, vagyis nem kap nedvességet.
Látatlanban ezt nem lehet megmondani, de a leggyakoribb okok a beázás, és a belső párazárás elégtelensége.

Zsuzsa 2012-01-24 21:12

re: Bogarak a tetőszerkezetben
 
Kedves István!

A PENÉSZHEZ pára lecsapódás kell. Az az érzésem, hogy a tetőtéri szoba mennyezete, ami gipszkarton és 15 cm vastag hőszigetelés, átengedheti a meleget, és a tetőtér felső részében hőhidak alakulhatnak ki.
Valóban egyeztetnünk kellene egy időpontot és a helyszínen megbeszélni a tennivalókat.


A pontos idő 21:38 , a GMT +1 időzóna szerint.

Powered by vBulletin® Version 3.8.5
Copyright © 2000 - 2024, Jelsoft Enterprises Ltd.
Search Engine Friendly URLs by vBSEO 3.3.2
Copyright © 2016 Építkezés Fórum