Így már erőteljesen billenünk a lemezalap irányába.
A talajvíz szintje a legtöbb esetben nem állandó, az évszakok váltakozásának, és a csapadék mennyiségének függvényében változó. Ha szerencsés esetben találsz egy olyan időszakot, amikor olyan alacsony a talajvíz szintje, hogy az elérése nélkül ki tudnád ásni az alapot, akkor szerencséd van, ha nem, akkor talajvízszint süllyesztéssel kezelhető csak a helyzet. Ennek két módja van.
Kötött talajok esetében alkalmazható a nyílvíztartás. Ilyenkor a talajból a talajvíz utánpótlása csak lassan tud szivárogni, ezért alkalmazható az a megoldás, hogy az épület körül egy nagyobb területen szedik ki a talajt, a szélén körben kialakítanak egy egy pontra lejtő folyóka rendszert, és ott dolgozik a szivattyú.
Nálad egy laza homoktalaj van. Itt képzeld el azt a helyzetet, hogy ásáskor eléred talajvíz szintjét. Ez azt jelenti, hogy a környezetedben mindenhol eddig a magasságig a talaj telített vízzel, vagyis ha tovább ásol, akkor a talajvíz ki akar egyenlítődni, és amit elszivattyúzol, az szinte korlátlan mennyiségben kap utánpótlást. Ráadásul ez a beáramló víz még a talajt is bemossa, vagyis egy egyszerű alapárok rövid idő alatt hatalmas kráterré válik. Itt a búvárszivattyút felejtheted. Ilyen esetekben a vízszint süllyesztésének az a módja, hogy külön számítások alapján az épület körül egymástól 1,5-2 méterenként (?) lesüllyesztenek egy - egy szívókutat (csövet), amiket a talaj fölött egy csővel összekötnek, és ennek a végére csatlakoztatnak egy tényleg nagy teljesítményű (utánfutó méretű) robbanómotoros szivattyút. Ez addig nem áll le, amíg az alapot be nem betonozod.
Ezek után tényleg az következik, hogy inkább a sávalaphoz képest egyébként drágább megoldást jelentő lemezalap felé fordul az ember.
Mellesleg azt még megemlítem, hogy ezektől a költségektől függetlenül is a tavaly becsült 250 EFt/m2 induló költséghez képest már inkább a 300-350-et jósoljuk.